A kormány 35 évre kiszervezné a hulladékgazdálkodási jogokat
A Momentum-elnök Fekete-Győr András szerint a kiírás paramétereinek lényegében egyetlen cég, a Mol tud csak megfelelni.
A Momentum-elnök Fekete-Győr András szerint a kiírás paramétereinek lényegében egyetlen cég, a Mol tud csak megfelelni.
A miniszter a Kormányinfón közölte, hogy a három pályázóról már beszámolt a sajtó. A 24.hu korábban arról írt, hogy a gigaüzletre a felcsúti nagyvállalkozó köre is rárepült.
A Transparency International kikért néhány adatot, de a folyamat elakadt.
Dorosz Dávid és Tordai Bence szerint a kormány az autópályákat is el akarja lopni. Rogán Antal reggel azonban azt mondta, tanultak a korábbi hibáikból.
A lap informátorai szerint a közbeszerzési kiírás alaposan meglepte a szakmát.
Az újonnan bevezetett jogosultsági díjat a pályáztatás nélkül kijelölt dohányboltoknak kell kifizetniük.
Megbízható szerencsejáték-szervezővel nyilvános pályázat kiírása nélkül is köthető koncessziós szerződés, aki pedig elnyeri, aligha fog rosszul járni.
Az állam 2015 áprilisa óta nem ír ki új trafikpályázatot, azóta mégis 601 trafik kapott engedélyt, és a kijelöléskor egy ember, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatójának szava dönt. A tavaly 3,6 milliárd forint nyereséget termelő dohányellátó nagykereskedő többségi tulajdonosa, a Tabán Trafik Sánta János érdekeltsége – aki viszont a dohányzást felmenő rendszerben teljesen betiltani, a trafikok számát pedig csökkenteni szándékozó Lázár János holdudvarához tartozik.
Kiválasztották a konzorciumot, amellyel szerződést kötnének.
A pályázatban szereplő megkötések miatt várhatóan csak hárman indulhatnak: egy külföldi és egy belföldi cég, valamint az a konzorcium, amelynek tagja a jordániai születésű, de magyar állampolgár Zakaría Hamdan, a budapesti Buddha Bárban is érdekelt Szamír Hamdan üzletember testvére.
Nyugat-balkáni menetrend szerinti légi járatok indítására írt ki uniós közbeszerzési pályázatot a magyar kormány, a pályázat csütörtökön jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában.
Egyelőre nem írt ki koncessziós pályázatot játékkaszinók üzemeltetésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ellenben a tárcánál már dolgozik az a háromtagú döntéselőkészítő bizottság, amely Rákossy Balázs kabinetfőnök elnökletével véleményezi a játékkaszinók üzemeltetésére beérkező ajánlatokat - írja a Világgazdaság.
Hat pályázat érkezett azokra a koncessziós pályázatokra, amelyeket négy szénhidrogén-kutatási és három geotermikus kutatási területre hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A meghirdetett területek közül négyre érkezett pályázat.
A Fidesz szerint, bár az ellenzék kényszeredetten keres "mutyiügyeket", a kaszinókoncessziónál hiába teszi ezt.
Több ezer félkarú rabló és több száz játékasztal üzemeltetésére írna ki meghívásos koncessziós pályázatot a nemzetgazdasági tárca – írta a Népszabadság.
A kereskedelmi- és iparkamaránál keresi igazát tucatnál több Vas megyei trafikos, akik nem nyertek a februári koncessziós pályázaton. Szerintük ha már van kamarai tagdíj, akkor elvárható lenne, hogy képviseljék az érdekeiket. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egyelőre még nem hallott a csoportos megkeresésről, de ha történt ilyen, akkor reagálnak rá.
Életszerűtlen, teljesíthetetlen, elfogadhatatlan – ezekkel a jelzőkkel illették régi trafikosok azokat a feltételeket, melyek mellett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hajlandó lenne sikeresnek nyilvánítani egy újabb pályázatukat. Nagyon kevesen vannak, akik a lécet át tudják ugrani. De a régi trafikosok nem adják fel.
Rárepülnek a nyertes trafikosokra a multik is, függetlenül attól, hogy az árbevételüknek mekkora részét teszi ki a cigarettaértékesítés. Bár a hipermarketek kevésbé érzik meg, a Tesco máris akcióba lépett, ahogy a Mol is, miután a benzinkutak esetében komoly bevétel eshet ki a dohányértékesítés elveszésével. A hvg.hu-nak ezen kívül több szereplő is jelezte, hogy keresi a megoldást. Gondban lehetnek a saját márkás termékek is: a Lidl cigije például áldozatul esik az államosításnak.
14 szakértő alig 20 nap 15 ezer pályázatot bírált el, de a nevüket nem hozzák nyilvánosságra, hogy védve legyenek a támadásoktól. Gyulay Zsolt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője a Népszabadságnak azt is mondta, hogy a botrány mögött fizetett hangulatkeltés áll.